Május 28. – Mikszáth-nap Budapesten
Palócföld Budapesten
Május 28-án volt kereken egy évszázada, hogy elhunyt Mikszáth Kálmán, „a nagy palóc”. Halálának évfordulójára szervezett nagyszabású rendezvénysorozat a délelőtti órákban vette kezdetét, mégpedig az író Kerepesi Temetőben található sírjának koszorúzásával. Ezt követően azonban az egész napos megemlékezés jóval vidámabb – és Mikszáth szellemiségéhez talán közelebb is álló – hangulatban telt. Már a Petőfi Irodalmi Múzeum épülete előtt a Nógrádi Hírmondó Mikszáth-korabeli számának replikáit népviseletben osztogató hölgyek felbukkanása is jelezte, hogy a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a programsorozat némileg más legyen, mint a magyar irodalom egyik megkerülhetetlen alakja előtti kötelező tisztelgés.
Miután a békésen alvó ruhatárost nem volt szívem felébreszteni, egyenesen a PIM udvara felé vettem az irányt, ahol hamisítatlan majálisi hangulat fogadott: a színpadon asszonykórus, a kellemes kora nyári időnek köszönhetően nagyszámú érdeklődő, valamint rengeteg tradicionális palóc étel. Igazi falusi vígadalom, annak minden bájával együtt – ami azonban Budapest közepén elsőre mégis kicsit groteszk benyomást keltett. A vidám hangulat láttán akaratlanul is felébredt bennem a gyanú, miszerint Mikszáth alakja nem szorul-e háttérbe annyira, hogy végül csak jó apropójául szolgáljon Nógrád megye turistacsalogató rendezvényének.
Szerencsére azonban a szervezők bőségesen gondoskodtak olyan előadásokról, melyeknek köszönhetően azok is kellemesen tölthették idejüket, akik nem pusztán Palócföld gasztronómiai és földrajzi nevezetességei, hanem Mikszáth irodalmi munkássága iránt is érdeklődtek. Így hosszas mérlegelés után a Bukréta hagyományőrző csoport műsora helyett először a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád megyei tagozatának újjáalakuló ülésére vezetett utam. Ennek keretein belül Raisz Rózsa nyelvészprofesszor külön erre az alkalomra írt, az irónia Mikszáth prózájában betöltött szerepéről szóló előadását hallhattuk, amely még ezen a korai órán is képes volt lekötni a hallgatóság figyelmét. Ez nagyrészt annak is volt köszönhető, hogy előadó szakterületéből adódóan az irónia elsősorban nem mint esztétikai, hanem mint retorikai, stilisztikai alakzat került előtérbe, szerepének bemutatása pedig konkrét szöveghelyek – elsősorban Mikszáth fiktív figurájának, Katánghy Menyhért leveleinek – elemzésén keresztül történt. Ezt követően – immáron mindenfajta iróniát nélkülözve – a MIT elnöke, Sipos Lajos tartott rövid beszámolót a társaság újjáalakulásáról, mely végül korunk irodalomellenes tendenciáinak, valamint a jelenlegi oktatási rendszer éles kritikájába torkollott – a közönség nagyjából egyetlen egyetemistájaként ezt fokozott érdeklődéssel hallgattam.
A Mikszáth-nap programjai között emellett két kötet bemutatása is szerepelt, Sipos Szilvia: Mikszáth nyomában. Képes irodalmi barangolás Mikszáth-helyszíneken című könyvével, illetve A tót atyafiak szlovák fordításával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A sűrű program miatt végül az utóbbi bemutató mellett tettem le voksomat, ahol – Szegedy-Maszák Mihály Mikszáthot és az új fordítást egyaránt méltató rövid bevezetőét követően – maga a fordító, Karol Wlachovsky beszélt arról, hogy mit jelentett Mikszáth korában, illetve mit jelent napjainkban (magyar-szlovák viszonylatban) Palócföld, illetve a ’tót’ jelző használata. A továbbiakban meggyőző és érdekes előadást hallhattunk olyan – elsőre talán nem éppen relevánsnak tűnő – kérdésekről, mint a korábbi szlovák fordítások elavulása, valamint az új fordítás fontossága, illetve annak nehézségei.
„A Mikszáth-képnek semmi sem árt annyira, mint sok hűséges követője” írta egy helyen Szerb Antal, a rendezvény szervezői azonban szemmel láthatóan nem osztották nézetét. A programsorozat egyik legnagyobb érdeme volt ugyanis, hogy Mikszáth Kálmán tagadhatatlan érdemeinek hangsúlyozása mellett a mikszáthi örökség továbbélésének fontosságára is igyekezet felhívni a figyelmet. Ennek szellemében azonban elgondolkodtató, hogy az előadásokon a fiatalabb korosztály csak elvétve tette tiszteletét, a „Mikszáth Maraton” néven meghirdetett program pedig – amely elvileg éppen az iskolásokat célozta meg – a jelek szerint nem sikerült maratoni hosszúságúra, mivel egy órával a meghirdetett kezdés után már csak az üres termet találtam.
Szintén Mikszáth aktualitásának jegyében zajlott Kabdebó Lóránt irodalomtörténész előadása a Mikszáth-kutatás mai lehetőségeiről, valamint Mizser Attila bemutatója, melynek középpontjában a Palócföld folyóirat Mikszáth-centenárium alkalmából indított kezdeményezése állt – ez utóbbi volt talán a rendezvény egyik legérdekesebb momentuma. A folyóirat – már címében is egy Mikszáth-elbeszélést felidéző – „ezek a kedves kis portékák” rovatának keretein belül ugyanis a kortárs irodalmi élet kiemelt szereplői elevenítik fel Mikszáth szellemét – az emléknapra megjelent számban például Tóth Krisztina Tímár Zsófi muskátlija című írását olvashatjuk. Mikszáth hatásának nagyfokú hangsúlyozása mellett azonban még feltűnőbb volt napjaink jeles íróinak szinte teljes hiánya, ami az egyébként korrektül összeállított program egyetlen, de annál komolyabb hibájának mondható. Talán érdemes lett volna meghívni napjaink jelentősebb szerzőiből egy kerekasztal-beszélgetésre valót: Mikszáth művészetéhez fűződő viszonyuk megtárgyalása még szemléletesebben mutatta volna, hogy a palóc író nem pusztán ismert érdemei, vagy éppen az irodalmi kánonban rögzített helye miatt lehet érdemes figyelmünkre, hanem mert öröksége napjainkban is eleven. Ezen sajnálatos hiány részben annak is köszönhető, hogy az egyetlen meghívott író, Solymár József egészségügyi okokból nem lehetett jelen, így munkásságát a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke, Praznovszky Mihály irodalomtörténész prezentálta. Közvetlen és jó humorú, de emellett mindvégig rendkívül informatív előadása az emléknap egyik kellemes meglepetése volt. Elsősorban az anekdota szerepének kiemelésével vizsgálta Mikszáth művészetét, illetve hozta azt párhuzamba Solymár József szemléletével, elsősorban a nép író palóc adomákat tartalmazó Mekegő Güdör című kötetének bemutatásával, melyből – a közönség legnagyobb örömére – több részletet is felolvasott.
A szervezés következetlenségéből adódóan a jó fél órával egymásba csúszó előadások után közel két órás üresjárat követezett a rendezvény lezáró felolvasószínházig. Így azonban lehetőségem nyílt arra, hogy ne pusztán irodalmi, hanem valós szomjamat is oltsam az udvaron zajló rendezvény finom italaival – legnagyobb sajnálatomra azonban közel sem Mikszáth-korabeli árakon, Palócföld ugyanis meglepően gyorsan alkalmazkodott a pesti tarifákhoz. Végül azonban elérkezett a Mikszáth-nap utolsó programja, amely során Görgey Gábor Mikszáth különös házasságai című színművét tekinthette meg az addigra már erősen megfogyatkozott közönség. A darab – főleg Lukács Sándor rutinos előadásának köszönhetően – azonban még a fárasztóan hosszú nap végén sem okozott csalódást a kitartó érdeklődőknek.
(forrás: www.litera.hu)
Oldalak: 1 2