Emlékezés Mikszáth Kálmánra

A 2010. év több kerek évfordulóval ajándékoz meg bennünket, alkalmat teremtve arra, hogy méltón emlékezzünk, és nagyjaink életéből, életművéből reményt, tudást, erőt merítsünk a jövőnkhöz. A Tanító 1. és 2. számaiban D. Kenedli Eszter Herman Ottóra, majd a 3. számban Kosztolányi Dezsőre emlékezett az Írásvarázs – nyelvvarázs című sorozatban.

2010. Mikszáth Kálmán halálának 100. évfordulója is. Éppen Kosztolányi Dezső fogalmaz róla – az emberről, az íróról, az életműről – átfogó, sajátos, kifejező gondolatokat:
„Ő az álarcos író. Szerény maszkkal takarja tartalmát, okosságát, kegyetlen, csontig hatoló kajánságát. Pipafüstbe burkolózik, melyen a kedély lámpafénye aranylik, látszólag ártatlan, nagyon kedves adomákat mesélget… de egyszerre egy metsző élcet hallunk, mely gondolkodóba ejt bennünket… fülünket egyszerre egy bűvös szó üti meg, mely más, eddig ismeretlen régióba ragad. Félelmetes gúnyolódó, minden nyájasságában is démoni krónikás, szigorú bíró.

A »nagy palóc« nagy ember, mély író, könyörtelen emberlátó, legendateremtő költő. A mese, melyet Jókai pedzett, folytatódik… A táj, melyre vezet, még mindig csodás, de nem napsütéses, köd hasal rá, melyben kísértetek vannak, régi fájdalmak rémlenek, s a felvidéki patakok hűsebb, józanabb érzete babonáz meg bennünket.

Boldogtalan különcökkel, boszorkányos szerelmesekkel találkozunk, eladósodott, nagyzoló fertálynemesekkel, akik a múltat akarnák folytatni… kacagnak kényszeredetten, hogy ne kelljen sírniuk. Egy új világba érkezünk.”

Az alsó tagozatos gyerekek is megismerkedhetnek az író néhány szép, mély érzéseket, tanulságokat hordozó novellájával. Így a legtöbb olvasókönyv valamelyik évfolyamán megtaláljuk például a kis fáról szóló történetet: A tengelytörést szenvedett, nehéz munkától elgyötört emberek maguk vonszolják a kocsit, míg végre egy fácskára lelnek a kietlen tájon. Ki is vágnák nyomban, hogy megjavíthassák a kocsitengelyt. Azonban mint kiderül, a fán madárka fészkel. Riadtan röpködve, kétségbeesett, síró csiviteléssel védelmezné fiókáit. Az emberek szíve megesik rajta, nem bántják a kis fát, inkább tovább hurcolják, cipelik a nehéz terhet.

A 3–4. osztályosok olvassák az író A jó palócok novelláskötetéből való, A néhai bárány című megrendítően szép történetét. A történelmi témájú olvasmányok között lelhetjük föl Mikszáth Kálmánnak a drégelyi vár hős kapitányáról, Szondi Györgyről, a várvédőről és a megvetésre méltó Piger varga árulásáról szóló elbeszélést. E novella-mondát olvasva – és tartalmát feldolgozva, elemezve – meggyőződhettem arról, hogy az ilyen drámai erővel megjelenített, katarzist kiváltó események, jellemek, cselekedetek maradandó hatással vésődnek a tanulók emlékezetébe, és a későbbi értékítéleteik, véleményük, észrevételeik kialakításakor is iránytűt jelentenek. Megértik a hősiesség, az önfeláldozás magasrendű, fennkölt erényét (ami még az ellenséges hadvezérből is tiszteletet vált ki), és mindezzel szemben érzékelik az árulás, az egyéni érdek előtérbe helyezése, a haszonlesés megvetést kiváltó aljasságát.

Mikszáth Kálmán művei és élete az ifjúság számára ma is példákat, eszményeket közvetít, s hogy jellemük tiszta, egészséges irányban fejlődjék, meríthetnek alkotásainak bőséggel áradó forrásaiból. A pedagógiának élnie kell e gazdag, páratlan, nagyszerű életmű nyújtotta lehetőségekkel.

Az író életének eseményei is regényesek, mint sok művének mesés, váratlan fordulatokkal, meglepetésekkel teli cselekménye. Erről hiteles, élményszerű, lebilincselő olvasmányt vehetünk kézbe Mikszáth Kálmánné Mauks Ilona Visszaemlékezései jóvoltából. Az író özvegye 1921-ben írta emlékiratait Horpácson, ahová férje halála után visszavonult. Hosszú idő elteltével, Mikszáth születésének 150. évfordulója után jelent meg ismét ez a mű, korábban csak 1922-ben, majd 1957-ben került nyomdába. A fiataloknak azonban még inkább ajánlható Kertész Erzsébet: Titkos házasság című regénye (Móra Kiadó, 1985.), amit az írónő Mauks Ilona visszaemlékezései alapján alkotott meg. A vonzóan lírai, izgalmas ifjúsági regényből pontos képet kaphatunk a kor társadalmi, irodalmi életéről, Mikszáth és Mauks Ilona kétszeri, „különös” házasságáról. Életük romantikus fordulatai valóban regénybe kívánkoznak: a szülői ellenérzést kijátszó leányszöktetés, a titkos esküvő, a bohém könnyelműség közepette rájuk nehezedő nyomor, majd a kitalált hűtlenségre alapuló válás. Évek múltán, amikor Mikszáth már hírnévre tesz szert, és anyagi helyzete megszilárdul, váratlanul megjelenik elhagyott felesége otthonában, és másodszor is megkéri a kezét.

Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született a Nógrád megyei Szklabonyán (Kürtabony, később Mikszáthfalva). Édesapja Mixádt János iparos, gazdálkodó, édesanyja VeresMária. Mikszáth szívesen emlegette családjának képzett, evangélius papőseit. A felnőttkort csak két testvére, Mária és Gyula érte meg. Iskoláit Rimaszombatban, majd az evangélikus líceumban, Selmecbányán végezte. Itt 1866-ban fejezte be gimnáziumi tanulmányait, ahol aktív tagja volt az önképzőkörnek, verseket, novellákat írt. Egy ízben díjat is nyert a kör irodalmi pályázatán. Győrben, majd Pesten jogot tanult, de diplomát nem szerzett. Levelező jellegű tanulmányok mellett esküdt (segítő hivatalnok peres ügyekben), majd ügyvédsegéd lett Balassagyarmaton. Eközben már több folyóiratban, napilapban publikált, versei, elbeszélései jelentek meg. Amikor Mauks Mátyás főszolgabíró mellett végezte hivatali szolgálatát, megismerkedett annak leányával, Mauks Ilonával. A fiatalok között szerelem szövődött. A család azonban biztos megélhetést nyújtó hivatali pályához kötötte a házasságkötés lehetőségét.

Mikszáth viszont sikertelenül pályázott a Nógrád megyei aljegyzői tisztségre. Bár a Nógrádi Lapok munkatársa lett, a Mauks család végképpen elutasította, de Ilona 1873. július 13-án egy pesti rokonlátogatásra utazva, titokban házasságot kötött az íróval. Ezt követően szomorú, nehéz időszak következett az életükben. Mikszáth édesanyja meghalt a vidéket sújtó kolerajárványban. Irodalmi próbálkozásai sorra kudarcot vallottak, az újságírás és elbeszéléseinek kiadása nem biztosította a fiatal házaspár anyagi létfeltételeit. Adósságok, nélkülözések közepette éltek: 1874 augusztusában néhány napos korában meghalt első gyermekük. 1875 elején Mikszáth állását veszítette, mivel megszűnt a Magyar Néplap. A nyomorra hivatkozva kérte a feleségét, hogy váljanak el. Ilona azonban hallani sem akart erről, ékszereinek eladását, munkába állást tervezgetett. A férj ekkor közölte, hogy mást szeret, így az asszony mégis beleegyezett a válásba.

Az író életének lassú pozitív fordulatát 1878 hozta, amikor a Szegedi Napló meghívására a Tisza-parti városba költözött. Itt születtek meg és nyerték el végső formájukat a palócföldi történetek, műveit folytatásokban közölték, cikkei, tudósításai, cikkgyűjteményei jelentek meg. Szeged örökre magához vonzotta, a várost „fogadott szülőföldjének” nevezte. E városnak köszönhette az írói megbecsülés első jeleit, tehetségének méltó elismerését. Bár 1880 végén ismét Pestre költözött, ahol az Ország-Világ, majd a Pesti Hírlap munkatársa lett, de 1881-ben még Szegeden jelenik meg a Tóth atyafiak című elbeszéléskötete. 1882 elején kerül ki a nyomdából a Jó palócok című novellagyűjtemény, és e két kötet meghozza Mikszáthnak a régóta várt írói hírnevet. A Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság tagja lett, lefordították műveit, sikeres íróvá vált, az olvasók szeretete vette körül, társadalmi, politikai elismeréseket kapott.

Írásművészetének varázsa, ami személyét szinte egyik napról a másikra oly közkedveltté, népszerűvé tette, műveinek újszerű stílusában rejlett. Ellenállhatatlan, elragadó volt közvetlen, kedélyes, anekdotázó elbeszélő modora, ami által az olvasó úgy érezhette, hogy az író úgyszólván személyesen neki mesél, vele társalog, vele osztja meg élményét, neki tartogatja a történet végén a meglepetést, a csattanót. Mikszáth Kálmán nevéhez fűződött, ő általa honosodott meg irodalmunkban az ún. anekdotázó elbeszélő stílus, ami az író és a befogadó között közvetlen, az élőbeszédhez hasonló kapcsolatot teremtett. Ebben az író az olvasót mintegy személyesen szólítja meg, aki ily módon résztvevője lesz a kezdeményezett beszélgetésnek. És vajon ki tudna ellenállni egy ilyen kedvesen fölkínált, kitüntető szerepnek?

1882-től kezdve élete tulajdonképpen írói sikereinek története, életrajza egyúttal az életmű históriája. Elérkezett az idő, hogy másodszor is feleségül kérje Mauks Ilonát. Második házasságukat 1882. december 31-én kötik meg Mohorán. Így Mikszáth a magánéletében is révbe jut. 1883 tavaszán berendezkednek Budapesten. Három fiúgyermekük születik: 1885-ben Kálmán, 1886-ban János, 1889-ben Albert. A középső fiú, Jánoska azonban 1890 áprilisában difteritiszben meghal. Az író belebetegszik a csapás okozta fájdalomba. Az apai szeretet, az imádott kisfiú emlékét őrzi a gyönyörű novella: A ló, a bárányka és a nyúl, aminek megírása a lassú lelki gyógyulást hozza meg számára. Írói beérkezésének éve tehát 1882 volt. Ezt a tényt az a körülmény is megerősítette, hogy elbeszéléseihez az írófejedelem, Jókai Mór írt előszót. Többek között így fogalmazott: „Mikszáth valódi tehetség, akit nem szabad dicsérni, hogy meg ne álljon ott, ahol elkezdte, hanem írjon mindig jobbat a megelőzőnél… szellemes írómodora remélteti, hogy kiváló elbeszélő költője lesz a magyar irodalomnak.”

Írói pályájának sikeres évében kezd először a Pesti Hírlapban szatirikus hangvételű parlamenti tudósításokat, karcolatokat írni Apróságok a házból majd A tisztelt ház címmel. Később Katánghy Menyhért leveleiként adja közre észrevételeit. Katánghy nevével és alakjával később a Két választás Magyarországon című művében találkozhatunk. Mikszáth 1887-től 1910-ig volt országgyűlési képviselő. 1887–1892-ig a Szabadelvű Párt támogatásával Illyefalván, majd 1910-ig Fogarason. 1910 májusában a máramarosi kerületben indult volna a választásokon. Mikszáth mindvégig újságíró is volt és maradt, több lapnál dolgozott, hosszabb ideig a Pesti Hírlapnál, majd az Újságnál, a Vasárnapi Újságnál, ahol a századforduló után a legfontosabb művei először jelentek meg folytatásokban. 1896–1899-ig a Budapesti Újságírók Egyesületének elnöke is volt. 1889-ben az Akadémia levelező tagjává választották. Írói munkásságának főbb állomásai: 1885-ben A lohinai fű, A tekintetes vármegye, 1886-ban A két koldusdiák. 1889-ben A beszélő köntös, 1891-ben Galamb a kalitkában. 1892-től kezdi folytatásokban közölni a Kísértet Lublón című regényét. 1894-ben kiemelkedő alkotása a Beszterce ostroma, melynek főhősét, a különc, bolondos várurat, Pongrácz Istvánt Mikszáth egy valóságos személyről formálta. 1895-ben jelent meg a magyar irodalom egyik legnagyobb világsikere, a Szent Péter esernyője. Ezt a művet azóta több mint húsz nyelvre fordították le. 1910-ben Theodor Roosevelt amerikai elnök európai körútján nem mulasztotta el, hogy Magyarországon járva megismerkedjék e kedvenc regényének írójával.

A teljesség igénye nélkül jegyezzük 1898-ból az Új Zrínyiász című művet, majd 1900-ból az ún. irányregény tervéből született Különös házasság című regényt. A polgári házasság bevezetéséről szóló politikai viták közepette foglalkoztatta a téma, amit mint ismeretes, 1894-ben törvényesítettek. Egy valóságos, elhíresült válási per volt a regény alapja, de ezen írói céljainak, mondanivalójának érdekében sokat változtatott. Műveinek témaválasztásában egyébként nagy szerepet játszott a századvég idején az István főherceg szállóban gyülekező híres asztaltársasága. Itt a tarokkpartik, adomázás és politizálás közben politikusok, képviselők, különböző jeles személyiségek jobbnál jobb eseteket, témákat szállítottak az írónak az ország minden pontjáról „Ezt írd meg!” felkiáltással. Mikszáth általában meg is írta a számára érdekeseket. E nagy hírű társaság tagjai között volt Tisza Kálmán, Darányi Ignác, Wlassics Gyula, Tisza István, Klapka György, Pulszky Ágost, Jókai Mór és sokan mások, miniszterek, házelnökök, képviselők.
Az 1900-as évek elejének jelentős művei A szelistyei asszonyok (1901), A sipsirica (1902) és az Akli Miklós (1903).

Amikor 1904. május 5-én Jókai Mór meghalt, a Révai Kiadó életrajza kiadásával kívánt emléket állítani a nagy írónak. Mikszáth Kálmánra bízták e munkát, amit ő nagy szorgalommal 1906-ban be is fejezett Jókai Mór élete és kora címmel. Könyv alakban 1908-ban került ki a nyomdából A Noszty-fiú esete Tóth Marival című „riportregénye”, ami szintén egy valóságos történeten alapult, az ún. „bácskai szenzáció”-ként emlegetett híren, melyről a század elején Ady Endre is közölt cikkeket. 1908 októberétől folytatásokban közölte a Vasárnapi Újság Mikszáth utolsó befejezett regényét, A fekete várost.

1909–1910-ben országszerte megünnepelték az író negyvenéves alkotói jubileumát. A záróünnepséget 1910. május 16-án a Vigadóban tartották a kormány, az Akadémia, irodalmi társaságok és az egyetemek képviselői előtt. Mikszáth Kálmánt díszdoktorrá avatták, a Szent István-rend kiskeresztjével tüntették ki. Műveit a Révai testvérek Kiadó jubileumi kiadásban jelentette meg. Kedvelt horpácsi birtokát, ahol 1905 óta családjával oly szívesen tartózkodott, újabb birtokrésszel megnövelték ajándékul.
Szülőfaluja, Szklabonya (Kürtabony) ekkor döntött úgy, hogy fölveszi az író nevét: ezentúl Mikszáthfalva néven szerepel majd a térképeken. Ez végtelenül jólesett neki, mélyen meghatotta az írót.

Mikszáth Kálmán ez idő tájt már igen sokat betegeskedett. Gyakori rosszullétek, krónikus gégebaj, asztmatikus panaszok gyötörték. A fárasztó ünnepségek után – pihenés helyett – Máramaros-szigetre utazott a közelgő képviselőválasztásra készülve. Félbe kellett szakítania azonban útját, mivel tüdőgyulladást kapott, súlyos betegen tért vissza otthonába. 12 nappal az ünneplés után, sikerei csúcsán, a nemzeti elismerés legszebb perceiben 1910. május 28-án örökre eltávozott a „legendateremtő költő, nagy palóc, emberlátó, álarcos”, életünkbe ma is aranyló kedélyt varázsló író. Az Akadémia előcsarnokában ravatalozták fel, temetése június 1-jén volt a Kerepesi úti temetőben. „Úgy mentél el – szólt a búcsúztató püspöki gyászbeszéd – a legnagyobb dicsőség közepette, mint Illés próféta… lángszekéren, elevenen az égbe.”

Végezetül álljon itt Mikszáth jubileumi válaszbeszédének egy szép részlete: „Én már körülbelül megírtam, ami énbennem volt. Megírtam azzal a tudattal, hogy azért nem jár nekem semmi külön érdem: hiszen azért, hogy az ember az anyját szereti, még soha nem dicsértek meg senkit. Én csak a hazámat szeretem. Az nem igaz, hogy negyven évig dolgoztam. Én csak mulattam negyven évig. Méltóztassanak hazaoszolni azzal a tudattal, hogy láttak ma végre egy boldog embert.”

Irodalom: Eisemann György: Mikszáth Kálmán. Korona Kiadó, Budapest, 1998.; Kertész Erzsébet: Titkos házasság. Móra Kiadó, Budapest, 1985.; Mikszáth-emlékkönyv. Tanulmányok. Mikszáth Kiadó, Horpács, 1997.; Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései. Mikszáth Kiadó, Horpács, 2002.; Praznovszky Mihály: Mikszáth Kálmán – Élet-kép sorozat. Elektra Kiadó, Budapest, 1999.; Véber Károly: Így élt Mikszáth Kálmán. Móra Kiadó, Budapest, 1986.

Horváth Gabriella írása (2010. július) (eredetileg itt jelent meg)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27